Isti átalakulásának története! “a program mindenkinek működik”

Egy újabb sikertörténetet szeretnék veletek megosztani. És nagyon büszke vagyok rá, hogy végre egy férfi tollából származik!

“Dinka István vagyok és azért írok egy kis bejegyzést, hogy azt a sok tévhitet, hiedelmet és félreértést ami a fogyás, a testmozgás, az egészséges táplálkozás körül zajlik, segítsek egy kicsit tisztába tenni, hátha a példámon keresztül tudtok meríteni belőle valami  hasznosat.

Az én szakmám autószerelő. Sokszor rossz testtartásban kell dolgoznom, szerelnem. Mivel napközben nincs túl sok időm, ezért elég rendszertelenül táplálkoztam, és ahogy teltek az évek, egyre csak gyarapodott a súlyom, így a hajolgatás is már egyre nehezebben ment…..és a külsőm és az erőnlétem is „megfakult”.

Soha nem gondoltam volna, hogy a súlyommal egyszer gondjaim lesznek. Itt volt az ideje, hogy rendbe tegyem magam!
Megnéztem a lehetőségeimet, és rá kellett jönnöm, hogy annyi hülyeség van ebben az országban, ilyen, meg olyan fogyókúráról, hogy az már „vicc”.

Viszont, voltak olyan emberek a közvetlen környezetemben, akik pár hét alatt látványos eredményeket értek el anélkül, hogy azt láttam volna, hogy feszültek, éheznek és szétszenvednék magukat.

Ő általuk megismertem egy végtelen egyszerű életmód programot, ami 4+2 hétből áll. Egy evőkúra. A megfelelő táplálkozás, és az ideillő táplálékkiegészítők és vitaminok segítségével, valamint a rendszeres séta beiktatásával leadtam 12 kg-ot a súlyomból első körben.
Nem kellett semmiféle „Gall csodaturmix” hozzá.

A kezdeti sikereken felbuzdulva úgy gondoltam, hogy tudatosan átalakítom az életmódomat, ezen keresztül a testemet. Ekkor már nem a súlyvesztés volt a fő célom, hanem az izomépítés, a programnak, és Anikó óráinak a segítségével.

Anikót pár hónappal ezelőtt ismertem meg a feleségem unszolására. Soha nem voltam a híve a csoportos edzéseknek, ilyen jellegű összejöveteleknek. Előszőr a TRX órákra kezdtem el járni, majd a HIT-TabataCross órákra majd a köredzésekre is.

Meséltem Anikónak a terveimről, és belevágtunk. Az eredmény néhány hét után szemmel látható lett, úgy hogy nem szedtem semmiféle szintetikus tömegnövelőt, csak azokat az általános dolgokat, amik nagyon fontosak az egészség megőrzése érdekében.

Az edzések, és a program betartásával a vázizom százalékom folyamatosan nőtt, és a súlyom pedig folyamatosan csökkent.

Anikó profizmusa már az első órán észrevehető volt. Ahogy az emberekkel bánik, ahogy viselkedik, törődik mindenkivel, az példa értékű.
Hálás vagyok, hogy egy ilyen profi edzőnő csapatához tartozhatok. Most már az egész család, a lányaim, a feleségem, és a barátaim is hozzá járunk.

Ui.: a program mindenkinek működik.”  István