Fogadjátok sok szeretettel Robi élettörténetét! Legyen mindazok számára egy mankó, akik még csak gondolkodnak azon, hogy tenni kellene valamit saját magukért. Ha mersz lépni egy szebb jövő irányába, akkor megláthatod mindazt a szépet, ami körülvesz miket, és meglátod, hogy a sok nehézség mivé szeretne téged formálni. Az élet nem szerencse kérdése, hanem a lelki fejlődésünk útja. – Sándor Anikó

Életem 1.0?

33 év, a test és a lélek háborújában

Te hiszel a mindent átütő és eget rengető megvilágosodásban?

Tudod sok embertől kérdeztem már, az évek során és átlagosan három féle választ kaptam.

• Van, aki biztos benne, hogy vele megtörtént és ezáltal rá lelt a békére.
• Van, aki csak azt hiszi, hogy megtörtént vele és csak a külső szemlélők látják, hogy valójában ő maga, semmit sem változott.
• És van, aki egész életében keresi, mégis úgy távozik a földi létből, hogy nem éli meg azt.

Én magam, egyik kategóriába sem tartoztam soha! Véleményem szerint, az igazi megvilágosodás hullámokban érkezik. Éled az életed, dolgozol, gyermeket nevelsz, szórakozol és a legváratlanabb helyzetben, egyszer csak megtörténik. Aztán később megint és megint! Hol mélyen elszomorító a felismerés, van, hogy megkönnyebbülsz tőle, akár mérhetetlen boldogság is kísérheti. Egy életen át tartó tanulás és tapasztalás ez!

Hogy én magam tanultam e bármit is? Begyógyultak e a sebeim? Elmúlt e a pír az arcomról, az élet pofonjai után? Ezeket talán, ítéld meg te magad! Ez, az én történetem!

Kis iskolás gyermekként kellett először megtapasztalnom, az emberi kegyetlenséget! Pufók, dús-szőke hajú, szemüveges fiúként kezdtem a tinikorom és egyáltalán nem éreztem hátránynak, ezen tulajdonságaim. Aztán mikor egyre többször tértem haza kék-zöld foltokkal testemen, széttépett ruhában és könnyáztatta szemekkel, jöttem rá, hogy megbélyegzett és üldözött vagyok.

Biztos emlékszel rá, akkoriban jöttek be a köztudatba az olyan pszichológiai megállapítások, mint hiperaktív, vagy figyelemzavaros. Én ezeket, már akkor sem tudtam értelmezni és az akkori környezetem is mind úgy ítélte meg, hogy ezek csak flancos kifejezések a hülyére!

Mert nem játékos egy gyerek, hanem hiperaktív? Nem lusta, mint a dög, hanem csak figyelemzavaros? Ha nehezen bánik az ollóval, vagy a vonalzóval, akkor nem kétbal kezes, hanem funkcionális analfabéta?

Életem első pszichológusától, én tudod milyen jelzőt kaptam?

Különleges nevelési igényű! Hagyok időt…

A tanár az órán, pusztán annyit látott, hogy figyelmetlen és izgága vagyok. Senki sem tudta, hogy csak rettegek a következő szünettől, hisz tudom mi vár rám. Anyám, csak annyit látott, hogy ismét szétszakítottam a ruhámat, nem tudta, hogy csúnya verés következménye ez. Testnevelés órán, azt látták, hogy lusta és tohonya vagyok, senki sem vette észre sajgó bordáim, fájdalomtól eltorzult arcom.

Kicsit olyan élet volt ez, mint a Remény rabjai című filmben Andy sorsa. Több-kevesebb sikerrel vettem fel a harcot, a bántalmazókkal szemben, minden nap. Legalább megerőszakolni nem akartak, mint a filmben! XD!

Kitaszított lettem és megbélyegzett! Ugyan ki hinne egy olyan gyereknek, akivel mindig csak a baj van? Ott ért életem első megvilágosodása!

Az emberekben, eredendően ott van a gonoszság, önzőség, a gyengeség eltiprására való hajlam!

A különböző tematikus csatornákon, minden bizonnyal láttál olyan műsorokat, amikor egy oroszlán cserkészi be az áldozatát. A csordából, a leggyengébbet válassza ki mindig és tudja, hogy senki sem fog a védelmére kelni!

Másokat nem érdekel a problémád, amíg azt megtartod magadnak és az ő életüket, nem zavarod, vagy veszélyezteted vele. Hogy ne hozzak szégyent mások fejére és hogy ne jelentsek problémát, elfogadtam a rám sütött bélyeget!

Milyen ironikus nem? Úgy menekülsz meg, hogy feladod a harcot. Belefáradtam az állandó küzdelembe, így hagytam, hogy elússzon a maradék önbecsülésem, elvesszen, a maradék önbizalmam.

Mikor később, másik faluba, új közösségbe költöztünk és látták, hogy nem az vagyok, akinek megbélyegeztek, már sovány vigasz volt a környezetem sajnálkozása, bocsánatkérése. Akkor nem hittek nekem és ez így elég volt!

A maradandó sérülés, a kamaszkorom végén mutatkozott ki!

Nárcisztikus barátok, bántalmazó kollégák és főnökök, úgy és akkor használtak ki és aláztak meg, ahogy és amikor akartak. Áttombolt éjszakák és nappalok, az alkohol és a drogok kábulatában, de ha hiszed, ha nem, segített!

A sorozatos mobbing ellenére is helyt álltam a munkahelyen, amikor mindenki más elbukott. Segítettem a szüleimen, akik éppen akkor veszítették el a munkájukat. A „barátok” mindennapos problémáját is a vállamra vettem. Egy idő után, mindenkinek természetes volt, hogy majd én megoldok mindent! A legszebb éveimet pazaroltam el, olyan emberek megsegítésére, akik nem érdemelték meg!

Majd jött az első szerelem…

Sikeres voltam, boldog. Forró nyári randevúk, baráti és szülői összeborulások, rózsaszín ködben.

Majd amilyen hévvel jött a nyári szerelem, úgy is fújta el azt, az őszi hűvös szél!

Mint kiderült, arra kellettem, hogy féltékennyé tegye az exét és ehhez mindenki asszisztált a környezetében. Most tedd a szívedre a kezed! Te gyanakodtál volna, amikor minden úgy alakul, mint egy romantikus filmben? Hát én sem tettem!

Az exnek, három hónap kellett, hogy felébredjen, de lassú víz, partot mos, ahogy azt mondani szokás.

Összeomlásra nem volt idő, az életnek mennie kellett, sok teher nyomta még a vállam. Talpra álltam hát, megráztam magam, lenyeltem az epét, ami kikívánkozott és folytattam. Egyre több porszem került életem gépezetébe!

Az úgynevezett barátokra, egyre kevesebb idő jutott, akik ezt szóvá is tették. A munkahelyen, már azt sem bánták volna, ha beköltözöm és éjjel-nappal, a hátamon viszem a céget, persze egyedül! A családnak, a világ összes pénze is kevés lett volna!

Láttál már olyan ruhaszárítót, amit háromezerért veszel a kínaiban és a vizes ruhák súlyától, egyszer csak összecsuklik? Hát velem is ez történt! Semmi előjel nélkül, felborultam, mint a büdösbogár, a szervezetem azt mondta: ELÉG!

Megint pszichológus, megint a semmit mondó, üres frázisok és mit gondolsz, szerinted ki volt megint a hibás mindenért? Egyet találhatsz!

Ismertem már a módit, hagyd magad, hamarabb szabadulsz! Beismertem, hogy csak is én tehetek mindenről, a bajt magamnak okoztam, így mikor kimondtam, amit hallani akartak, boldogan nyilvánítottak gyógyultnak. Mit kellett volna tennem? Annyi dolgom volt még! Hagynom kellett volna, hogy bedugjanak valami intézetbe? Még lehet, hogy olyan fehér kényszerzubbonyt is kaptam volna.

A francokat!

Így történt, hogy 24 évesen, tiszta lappal indítottam! Felmondtam a munkahelyen, ahol csak kizsigereltek, beintettem a környezetemnek, akik le sem tojtak. Életemben először, annak az embernek a kedvében jártam, akiében mindig is kellett volna, saját magaméban!

Jókat ettem, ittam, dorbézoltam egyedül, jó hatással volt rám a magány! Kistestvérem született, így kipróbálhattam a nevelés és a szülőség örömét, amire mindig is vágytam. Pont nem érdekelt mások problémája!

Azt hiszed, ezzel eljött a boldog befejezés? Chhh!

Rá egy évre, meghalt édesanyám. Agyvérzést kapott szegény, és el is vitte.

Utolsó tiszta pillanatában, megígértem neki, hogy vigyázni fogok a családra és könnyek nélkül búcsúztunk. Tudtam, hogy nem egy síró gyerekre van szüksége, hanem az erős fiára, aki mindig mindent megold. Így békében távozhatott!

Kegyes a sors ugye? Egy évet kaptam, hogy bepótoljam az elpazarolt kamaszkorom. Egy évnyi én idő!

Most újra itt volt, a megannyi megoldásra váró probléma. A gyermekek nem kallódhattak el, a megözvegyült nevelőapám nem csúszhatott le, a háztartásnak mennie kellett, a csekkek változatlanul jöttek. Teher, teher és még több teher!

A munkahely, ahol megint csak nem nézték jó szemmel, az álltaluk képzelt hanyagságot, ismét változásért kiáltott, hát léptem! Ez már sokkal könnyebben ment. Azt tudtad, hogy az ember élete háromnegyed részét, a munkahelyén tölti? Emiatt én is jobban körbe néztem és nem kellett hozzá sok idő, hogy megtaláljam állmaim munkahelyét, ahol azóta is vagyok. A megfelelő légkör, normális fizetés, támogató, segítőkész kollégák és főnökök, bizony jó hatással voltak rám. Magabiztosabb és lelkileg kiegyensúlyozottabb lettem! Nevelőapámnak új párja lett, aki ugyan sosem tölti ki anyám után keletkezett űrt, de boldogulnak együtt, az öcséim is kedvelik, az én vállamról is sok teher lekerült.

Mivel ismét foglalkozhattam magammal, felépítettem a saját kis legénylakásom, kocsit vettem, elkészült a saját verses kötetem és a regényem is és újra rám talált a szerelem…

Ismered azt a borsodi közmondást, miszerint nem mindig szerelem az, ha pillangókat érzel a gyomrodban? Az új szerelmem férje is így gondolta, akiről én azt sem tudtam, hogy létezik! Megint valakinek a bábja, pótlékja voltam.

Életemben először, végre nem kellett erősnek lennem, nyugodtan hagytam, hogy elnyeljen a sötétség. Tudod milyen érzés volt? Pokoli jó!

Senkit sem érdekelt az elborulásom, hogy minden nap félholtra iszom magam és csak azért pihenek meg, hogy másnap folytathassam. Egy éven át tartott, ez a tompult állapot, még nem elkezdtem érezni, hogy az étel nem lakat jól, az alkohol már nem tompít eléggé, a magány nem boldogít többé.

Megint pszichológus, megint kidobott pénz, s megint ki volt a hibás?

Ezúttal nőgyűlölőnek lettem bélyegezve, akinek túl magasak az elvárásai, a másik nem felé és ezért futnak a kapcsolataim sorra zátonyra. Ha leadnék az igényeimből és a túlzott elvárásaimból, könnyebb lenne az életem. Micsoda diagnózis mi?

Szerinted is túl nagy igény, ha az ember szeretni akar és szeretve lenni?

A doktor ment, az újabb megvilágosodás jött!

Miért adnék le, bármilyen igényemből? Miért ne lehetnék az az ember, akire jó ránézni és még szerethető is?

Kondi bérletet vettem, három hónap alatt megszabadultam az alkohol rabságából és majdnem húsz kilótól!

Te biztos tudod milyen érzés az, mikor az emberek rád mosolyognak az utcán, a pénztáros kedvesen szolgál ki és mindenhol tisztelettel beszélnek veled. Én nem tudtam, hiszen előtte sosem tapasztaltam! Az önbizalmam növekedésével, új érzések és vágyak alakultak ki bennem. Elkezdett hiányozni az emberi kapcsolat, a mély beszélgetések és a közvetlenség, így csoportos órára jelentkeztem!

Így találtam rá, Anikóra és Tamásra, valamint a Body & Mind-ra!

Elsőre pont az volt, aminek látszott! Sok ember, kis helyen, parancsszóra mozog. Mindenki barátságosan fogadott, amit én így ismerve a történetem, gondolhatod, hogy kezeltem, fenntartásokkal és kellő óvatossággal.

Egy idő után, már fel sem tűnt, hogy névről ismerek embereket, elkezdtem megnyílni mindenki felé! Már nem érdekelt, mit mutat a mérleg és az, hogy óra alatt megigazítsam a pólóm, nehogy a hurkám kilátszódjék.

Minden egyes alkalommal, egyre nagyobb biztonságban éreztem magam, nem számított az egy-egy elrontott mozdulat és ha nem is mindig láttam, de sokszor éreztem magamon, Anikó vigyázó tekintetét, mint egy anyai szemet, kinek gyermeke most tanul járni és ugrásra kész, ha az megbotlik, vagy le akarja fejelni, az asztal sarkát. Különleges érzékkel vette le, mikor van szükségem csendre és mikor van igényem társaságra és egy alkalmat sem szalasztott el soha, hogy elmondja, mennyire értékes ember vagyok!

Végre nem sajnálkozást és szánakozást kaptam, hanem kedvességbe burkolt igazságot.

Biztos neked is volt már olyan szituációban részed, mikor valaki megkérdezi, hogy érzed magad, te elmondod mi bánt és ő elkezd szánakozni, pedig magasról tesz a problémádra!

Anikó és Tamás ezzel szemben azt mondta, amit valóban hallanom kellett. Igenis magamnak köszönhetem, a jót és a rosszat is és a fejlődésemnek egyetlen építője, vagy akár gátja lehet, ÉN MAGAM!

Életem eddigi legerősebb megvilágosodás hulláma döntött le a lábamról, az egyik jóga óra után! Csak ültem a kocsiban, de elindulni nem tudtam. Remegett minden porcikám és életemben először arra gondoltam és azt éreztem, amit eddig még soha, SEMMIRE és SEMMIT!

A végtelen nyugalom, a béke és a csend, annyira meghatott, hogy hosszú idő után, ismét zokogtam, mint egy kisgyermek, de ezek az öröm könnyei voltak! A hála könnyei voltak!  A szeretet könnyei!

Felszabadítottak és végre rájöttem, hogy a Body & Mind nem egy ház, egy edzőterem, vagy stúdió, hanem életérzés!

Anikó és Tamás szerelemgyereke, mely a megváltást és az örök békét hozza el, az olyan elveszetteknek, mint amilyen én is vagyok! Egy mottóban összefoglalva:

Body & Mind, béke szigete, a test és a lélek háborújában!

Hogy ezek után mivel zárhatnám a mondandóm? Nyilván valami bölcsességet vagy tanácsot hallanál tőlem, esetleg konklúziót. Megértelek, hiszen, ha végig olvastad a történetem, sok helyen magadra ismerhettél.

Tudod a bölcsek kövét én sem találtam meg, az X sosem a kincs helyét jelöli és kétszerkettő sem mindig négy! Sőt, talán soha! Hosszú még az út a békéig, de most már legalább tudom, merre haladjak rajta.

Ne higgy azoknak, akik célok kitűzésével traktálnak, mert egy be nem teljesült cél, könnyen a mélybe taszíthat. Sodródj az árral és szelektáld az eseményeket és az embereket. Ami, vagy aki nem épít, azt engedd el! Az élet virágoskertjében ásva sokszor fogsz gyökerekbe akadni, ne félj egy lépéssel odébb folytatni! Ne hidd el, hogy nem számít a külső, mert senki sem a humorérzéked, vagy a lexikális tudásod fog lenyűgözni először! Foglalkozz a külsőddel és ha tetszik az a ruha, vagy cipő, ne sajnáld megvenni, mert a kisugárzásod fogja megváltoztatni.

Ha mégis padlóra kerülsz, ne azért állj fel, mert nincs más választásod, hanem mert te nem akarsz lent maradni.

Légy nyitott az új dolgok felé, de azt se sajnáld, ha csalódnod kell bennük, mert ahhoz, hogy erősnek érezd magad, meg kell tapasztalni a gyengeséget is.

Az én történetemből láthatod, hogy a segítség, néha a legváratlanabb helyről érkezhet. Én is féltem felé nyújtani a kezem, de a jobban nem is dönthettem volna! Márai Sándor pont neked és nekem szánta, az alábbi sorokat;

„Egy nap az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott, büntetést és jutalmat, és mindenből annyit kapott, amennyi érdeme szerint jár neki. Amihez gyáva volt, vagy csak nem volt eléggé hősies, azt nem kapja meg. Ennyi az egész. Nem öröm ez, csak belenyugvás, csak megértés és nyugalom. Ez is eljön, csak nagyon sokat kell fizetni érte!”

(A gyertyák csonkig égnek)

Robi